Szerző: vari.gabi

A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III.

ELŐSZÓ 2018. január 1. napján hatályba lépett az új polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény. Kevés híján fél évtized telt el azóta, hogy Magyarország Kormánya a polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozatával elrendelte „egy korszerű, a nemzetközi

A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III.

Olvasson bele A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárjába!

Az új Pp. iratmintatára – Előszó

ELŐSZÓ A 2018. január 1-jén hatályba lépő új polgári perrendtartás, a 2016. évi CXXX. törvény egy sor új kihívás elé állítja a jogkeresőt. A peres feleknek és a jogászi hivatásrendeknek, ez utóbbiak között pedig elsősorban az ügyvédségnek, egy az új

Az új Pp. iratmintatára

Olvasson bele Az új Pp. iratmintatára (Beadványtervezetek az új Pp. minden eljárási cselekményéhez, összesen 388 iratminta) c. könyvbe!

Polgári eljárásjog I-II. – Kommentár a gyakorlat számára

Olvasson bele a Polgári eljárásjog I-II. kapcsos kommentárba!

Szakértői javaslat ‎az új polgári perrendtartás kodifikációjára

Olvasson bele a Szakértői javaslat ‎az új polgári perrendtartás kodifikációjára c. könyvbe!

Szakértői javaslat ‎az új polgári perrendtartás kodifikációjára – Előszavak

  AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTER ELŐSZAVA Az új polgári perrendtartás 2013-ban kezdődött kodifikációja szempontjából kiemelkedő jelentőségű kötetet tart a kezében a T. Olvasó. Ahhoz, hogy e nagyívű munka helye pontosan látható legyen a kodifikáció bonyolult, és nehezen áttekinthető folyamatában, szükséges, hogy

Egy új polgári perrendtartás alapjai

Olvasson bele az Egy új polgári perrendtartás alapjai c. könyvbe!

Egy új polgári perrendtartás alapjai – Előszavak

Magyarország Kormánya valamivel több, mint egy évvel ezelőtt a polgári perjogi kodifikációról szóló 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozattal rendelte el egy új polgári perrendtartás megalkotását. A Kormány határozata által közvetlenül felállított bizottságok: a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság és a Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság, továbbá a határozat által felállítani rendelt témabizottságok 2013 nyara óta megfeszített munkával dolgoztak annak érdekében, hogy a polgári perjog kódexének megalkotása minél kiterjedtebb gyakorlati tapasztalatok figyelembe vételével, és egyidejűleg – nemzetközi kitekintést is magukba foglaló, valamint alternatív megoldásokat felmutató – minőségi kutatási eredmények hasznosításával valósulhasson meg.

Olvasson bele!

issuu Wpddf [wppdf id=’296′] FlipHTML5 linkes betéve PUB HTML5 linkes betéve

Top